Megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázati felhívás
2015. június 22-től lehetséges támogatást igényelni a vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása és külpiacra lépésének elősegítése érdekében.
Pályázat célja:
- Nemzetközi versenyképesség javítás
- Külpiacra lépés elősegítése.
- A hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatás
- Kiállításokon, vásárokon való megjelenés elősegítése.
- A piaci versenyben való eredményes részvételhez szükséges tudás biztosítás
- létszáma az utolsó lezárt üzleti évben minimum 2 fő volt,
- fejlesztése a pályázat számú szakmai mellékletben („Ágazati fókusz”) foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik,
- rendelkezik legalább két üzleti évvel (vagy 100%-os tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos vállalata),
- az igényelt támogatása nem haladja meg az utolsó üzleti év árbevételének az 50%-át,
- az igényelt támogatása nem haladja meg az utolsó üzleti év mérlegfőösszegét,
- volt export árbevétele az előző két lezárt üzleti évében,
- nem minősül mezőgazdasági vállalkozásnak,
- fejlesztési igénye nem mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával vagy forgalmazásával kapcsolatos beruházásokra irányul.
- Létszámtartás.
- Külkereskedelmi felelős kijelölése.
- Piackutatás elkészítése.
- Idegen nyelvű honlap kialakítás
- Minimum 1.500.000 Ft, maximum 20.000.000 Ft.
- Az összes elszámolható költség 50%-a.
- Az igényelhető támogatási összeg nem haladhatja meg az utolsó év éves átlagos statisztikai állományi létszámának 1.000.000 Ft-tal szorzott összegét.
- Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvét
- Külföldi árubemutató szervezése (csekély összegű támogatásként).
- Piacra jutás támogatása (csekély összegű támogatásként).
- Információs technológia-fejlesztés (csekély összegű támogatásként).
- Tanácsadás igénybevétele.
- Piackutatás elkészítésének költsége (csekély összegű támogatásként).
- Szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége.
- Innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás.
- Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel
- beépítetlen és beépített terület, illetve kiállító helyiség bérleti díja,
- kiállítóhelyiség, stand felállításával és működtetésével kapcsolatos költségek,
- kötelező regisztráció/katalógusbeiktatás költsége,
- területdíjhoz kapcsolódó egyéb kötelező költség
- Magas szinten feldolgozott, végfogyasztásra szánt termékhez kapcsolódó külföldi árubemutató szervezése
- terembérlet díja,
- dekorációs költségek,
- technikai költségek (hangosítás, világítás, kivetítő, számítógépbérlés, internet csatlakozás stb.),
- sajtótájékoztató költsége.
- Piacra jutás tevékenységhez kapcsolódóan igénybe vett szolgáltatások
- marketingeszközök elkészítése, beszerzése,
- média-megjelenések, sajtóhirdetések, reklámkampányok költsége.
- Tanácsadás igénybevétele
- A külső szakértő szervezet által nyújtott, az árubemutatóhoz, kiállításhoz, vásárhoz kapcsolódó marketing és üzleti tanácsadási szolgáltatás díja.
- Piackutatás elkészítéséhez kötődő szakértői és tanulmánykészítési szolgáltatás igénybevétele
- Piacra jutás tevékenységhez kapcsolódóan igénybe vett szolgáltatások
- grafikai tervezési, formatervezési és fordítási költségek,
- árubemutatóhoz, kiállításhoz, vásárhoz kapcsolódóan tolmács igénybevétele.
- Innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége
- Szabványügyi testületek által elismert szabványok vonatkozásában az arra akkreditációval rendelkező szervezet által a termék gyártásához vagy a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan nyújtott tanácsadás díja.
- A szellemi tulajdonra épülő innováció-menedzsment szolgáltatások költségei.
- Piacra jutás tevékenységhez kapcsolódóan igénybe vett szolgáltatások
- árubemutatón, kiállításon, vásáron bemutatott termék szállítmányozási és biztosítási költségei.
- Online megjelenés támogatása
- idegen nyelvű honlap kialakításához vagy meglévő honlap idegen-nyelvű továbbfejlesztéséhez kapcsolódó:
- domain név regisztráció,
- webtárhely,
- szoftverek,
- programozás és betanítás díj
- Szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége
- szellemi tulajdon oltalmazásához kötődő védjegyek és szabadalmak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége, amely során a szabadalmi ügyvivő, ügyvédi iroda, illetve a szabadalmi hatóság díjai számolhatóak el,
- minőséget tanúsító címkék használatával kapcsolatos, az akkreditációval rendelkező szervezet azon költsége, amely során megállapításra kerül, hogy a termék minősége megfelel-e a vonatkozó szabvány által előírt követelményeknek.
- Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó útiköltség, kiküldetési költség
- Piacra jutás tevékenységhez kapcsolódóan igénybe vett szolgáltatások:
- árubemutatóra, kiállításra, vásárra történő utazás költségei legfeljebb két fő részére,
- szállásköltség legfeljebb bruttó 100 EUR/fő/éj értékben, legfeljebb két fő részére, a kiállítási napok száma + 3, de legfeljebb 6 éjszakára.
Szólj hozzá!