Vidékfejlesztési Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete
Pályázat célja
Azon tőkehiányos hazai nagyvállalatok beruházásainak támogatása, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság - ezen belül is a feldolgozóipar - növekedéséhez és a foglalkoztatás bővüléséhez, ugyanakkor ezen kapacitásbővítő fejlesztéseik tekintetében nem célcsoportjai az uniós forrásból kiírt pályázatoknak.
Pályázók köre
Feldolgozóipari ágazatban (TEÁOR 10-33) tevékenykedő nagyvállalatok.
A támogatás
Minimum 50 millió forint támogatás igényelhető.
Maximális támogatási intenzitások:
Elszámolható költségek
A támogatás biztosítékai
A beruházó a támogatás legalább száz százalékára vonatkozó biztosíték rendelkezésre bocsátására köteles.
A támogatás folyósítása, támogatási előleg
A támogatás folyósítása a beruházó által a támogatási szerződésben meghatározott ütemezés szerint benyújtott számlák alapján, utólag, teljesítés- és forrásarányosan történik.
Támogatási előleg nem nyújtható.
2015. szeptember 24-től Iparjogvédelmi oltalom megszerzésére igényelhető támogatás az alábbi feltételekkel.
A pályázat célja
A szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemi vagyon értékelés és audit tevékenységek támogatása.
Pályázók köre
Támogatásban nem részesíthetők köre
Nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére:
A támogatás mértéke, összege
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1 millió forint, maximum 6 millió forint.
A támogatás mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 100%-át.
Nincs lehetőség előleg igénylésére.
A projekt területi korlátozása
Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió (továbbiakban: KMR) területén megvalósuló projektek.
Támogatható tevékenységek bemutatása
Az iparjogvédelmi oltalmazási lehetőségek érdekében újdonságkutatási és egyéb iparjogvédelmi kutatási szolgáltatások (jogérvényességi kutatás, szabadalomtisztasági kutatás) igénybevétele, amelyek megalapozhatják a jogszerzéssel összefüggő döntéseket.
III. Szellemi vagyon értékelési és/vagy szellemi vagyon audit szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységek:
Az elszámolható költségek köre
1) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei
A Magyar Szabadalmi Ügyvivő Kamara által nyilvántartásba vett ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivő, továbbá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) vagy szellemi tulajdonnal kapcsolatos szakpolitika végrehajtásáért felelős uniós vagy tagállami államigazgatási szerv, illetve uniós vagy tagállami tulajdonban álló, szellemi tulajdonnal kapcsolatos szakpolitika végrehajtásáért felelős nonprofit gazdasági társaság által elvégzett újdonságkutatás, szabadalmazhatósági véleménnyel ellátott újdonságkutatás, szabadalmazhatósági vélemény, jogérvényességi kutatás, szabadalomtisztasági kutatás költsége.
Hazai oltalomszerzés esetén:
Külföldi oltalomszerzés esetén:
iii) hatósági igazgatási szolgáltatási díjak:
III. Szellemi vagyon értékelési és/vagy szellemi vagyon audit szolgáltatásokkal kapcsolatos költségek
A támogatási kérelmek benyújtása 2015. szeptember 24- től 2017. szeptember 25-ig lehetséges.
2015. szeptember 30-tól az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztésére igényelhető támogatás az alábbi feltételekkel.
A pályázat célja
A konstrukció célja a kevésbé fejlett régiókban az újgenerációs szélessávú (NGA) hozzáférési hálózattal le nem fedett igényhelyek lefedése annak érdekében, hogy a hazai újgenerációs hálózatok, azok kapacitásai az ország településein alkalmasak legyenek a növekvő használati intenzitás és sávszélességigény kielégítésére, ezáltal tegyék lehetővé a digitális szolgáltatások terjedését az állampolgárok és a vállalkozások körében.
Pályázók köre
Támogatási kérelmet nyújthatnak be azok az infokommunikációs ágazatban működő (TEÁOR 60-63. alá besorolt főtevékenységű), kettős könyvvitelt vezető mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség a fentiekben nevesített feltételeket egyaránt teljesítő tagok esetén. A konzorcium maximum 3 tagból állhat.
Támogatásban nem részesíthetők köre
Az alábbi szempontok szerint nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére:
A támogatás mértéke, összege
Járás fejlettségi szintje |
Maximális vissza nem térítendő támogatás aránya |
Fejletlen |
90% |
Kevéssé fejlett |
70% |
Átlagos fejlettségű |
50% |
Átlagosnál jobban fejlett |
30% |
Előleg igénylése
Kkv-k esetében maximum 50%, nagyvállalatok esetében pedig maximum 25%, de maximum 300 millió Ft lehet.
Támogatható tevékenységek
passed” helyi szélessávú hozzáférési hálózat kiépítése
A projekt területi korlátozása
Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi Régió területén megvalósuló projektek.
A pályázatbenyújtása 2015.09.30-tól 2017.09.30-ig lehetséges.
A 2015. október 1-i módosítás eredményeként 2015. október 30-tól a Vállalatok K+F+I tevékenységének fejlesztésére igényelhető támogatás az alábbi feltételekkel.
A pályázat célja:
Jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusai kifejlesztésének megvalósítása.
A vállalatok önállóan, vagy együttműködésben végzett kutatás-fejlesztési, illetve innovációs tevékenységei kerülnek támogatásra.
Támogatást igénylők köre:
Mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok,
Nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére:
Egyéb elvárások:
Azon projektek támogathatóak, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.
A nemzeti ágazati prioritások:
iii) Tiszta és megújuló energiák;
vii) Infokommunikációs technológiák és szolgáltatások;
viii) Befogadó és fenntartható társadalom, élhető környezet.
Intelligens technológiák:
iii) bionika
vii) korszerű csomagolástechnikai technológiák
viii) vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
xii) logisztika
xiii) kulturális és kreatív ipar
Kötelező vállalás
A támogatást igénylő (konzorcium esetén a konzorciumvezető) vállalja, hogy a K+F+I tevékenység eredményéből (létrehozott prototípus, termék (beleértve az alkatrész és/vagy részegység), technológia vagy szolgáltatás értékesítéséből) származó árbevétele a projekt pénzügyi befejezési évét követően a fenntartási időszak utolsó két évéig bármely 2 egymást követő üzleti évben eléri a támogatási összeg legalább 30%-át.
A támogatást igénylőnek vállalni kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 1 üzleti évben a létrehozott K+F munkahelyeket a bázislétszámhoz viszonyított növekményként fenntartja.
K+F munkahelynek minősül a kutató-fejlesztő helyeken foglalkoztatott, munkaidejük legalább 50%-át munkaidő-nyilvántartással is igazolhatóan tudományos kutatásra és fejlesztésre fordító dolgozók átlagos statisztikai létszáma. A K+F létszámadatok számítása során csak a felsőfokú (kutató, fejlesztő), valamint a középfokú (kutatás-fejlesztési segédszemélyzet) végzettséggel rendelkező, a projekt szakterületéhez kapcsolódó végzettségű foglalkoztatottak által betöltött kutató-fejlesztő, illetve kutatás-fejlesztési segédszemélyzeti munkahelyeket vegye figyelembe.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
A projekt területi korlátozása:
Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.
A támogatás mértéke, összege:
Támogatási kategória |
Mikro és kisvállalkozás |
Középvállalkozás |
Nagyvállakozás |
|
Kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás
|
ipari kutatás esetén |
70% |
60% |
50% |
ipari kutatás alábbi esetén: vállalkozások közötti (nagyvállalkozások esetén legalább egy KKV-al folytatott) |
80% |
75% |
65% |
|
kísérleti fejlesztés esetén |
45% |
35% |
25% |
|
kísérleti fejlesztés alábbi esetén: vállalkozások közötti (nagyvállalkozások esetén legalább egy KKV-val folytatott) |
60% |
50% |
40% |
|
Csekély összegű támogatás |
50% |
|||
Regionális beruházási támogatás
|
Vas, Zala, és Győr-Moson-Sopron megyék |
45% |
35% |
25% |
Veszprém, Fejér, és Komárom-Esztergom megyék |
55% |
45% |
35% |
|
Somogy, Baranya, Tolna, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megyék |
70% |
60% |
50% |
|
A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás |
50% |
50% |
50% |
|
Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása |
50% |
50% |
15% |
|
A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás |
50% |
50% |
- |
Előleg igénylése
Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 75%-a, de legfeljebb 450 millió Ft.
Támogatható tevékenységek:
Önállóan támogatható
Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében
Önállóan nem támogatható
Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében
Regionális beruházási támogatás keretében
Kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás keretében
A szolgáltatások területén az eljárási innovációhoz nyújtott támogatás keretében
alkalmazása (ideértve a technikákban, felszerelésekben vagy szoftverekben eszközölt jelentős
változtatásokat).
A KKV-k vásárokon való részvételéhez nyújtott támogatás
Jelen Felhívás keretében önállóan kizárólag kísérleti fejlesztés, vagy eljárási innováció tevékenység, vagy kísérleti fejlesztés és eljárási innováció tevékenységek támogatható(k).
Maximum 500 millió Ft összköltségű projekt esetén a kísérleti fejlesztés és az eljárási innováció tevékenységek keretében elszámolható költségek együttesen el kell, hogy érjék a projekt elszámolható költségeinek legalább 5%-át. Az 500 millió Ft-ot meghaladó összköltségű projekt esetén a kísérleti fejlesztés és az eljárási innováció tevékenységek keretében elszámolható költségek együttesen el kell, hogy érjék a legalább 25 millió Ft összeget.
Az elszámolható költségek köre:
Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében
1) Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei:
2) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei:
3) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó egyéb költségek:
Csekély összegű (de minimis) támogatás
1) Projekt előkészítéshez kapcsolódó költségek:
2) Projekt menedzsmenthez kapcsolódó költségek
3) A projekt szakmai megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások költsége
4) Általános (rezsi) költségek
Regionális beruházási támogatás
1) Építéshez kapcsolódó költségek
2) Eszközbeszerzés költségei
3) Immateriális javak beszerzésének költsége
Kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás
1) Építéshez kapcsolódó költségek
2) Eszközbeszerzés költségei
3) Immateriális javak beszerzésének költsége
Eljárási innovációhoz nyújtott támogatás
1) Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei
2) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei
A KKV-k vásárokon való részvételéhez nyújtott támogatás
Csatolandó mellékletek listája:
Amennyiben a támogatási kérelem tartalmaz infrastrukturális és ingatlan beruházást:
A támogatási kérelem benyújtásának határideje: 2015. október 30 - 2017. október 30.
2015. július 9-től a KKV-k kapacitásbővítő beruházásainak támogatására igényelhető támogatás az alábbi feltételekkel.
Pályázat benyújtása 2015. július 9-től 2017. július 10-ig lehetséges.
Pályázat célja
A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.
Pályázók köre
Kizáró okok
Nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére:
(amennyiben nem a Felhívás 1. számú mellékletében szereplő TEÁOR szám szerinti feldolgozóipari tevékenységek fejleszti, ez esetben az elszámolható összköltsége meghaladja az árbevétel összegének felét).
Támogatás összege
Minimum 5.000.000 Ft, maximum 50.000.000 Ft.
Az egy teljes (365 napos), lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetén az igényelhető támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft lehet.
Támogatás mértéke
A szabad vállalkozási zónában megvalósuló projekt esetén, amennyiben a projekt elszámolható összköltsége nem haladja meg az 55.000.000 Ft-ot:
Előleg igénylése
Legalább 20.000.000 Ft támogatási összeg megítélése esetén a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 25.000.000 Ft.
Kötelező vállalások
A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két lezárt üzleti éven keresztül fenntartja.
A projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása
VAGY
VAGY
A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel növekménye:
VAGY
VAGY
A támogatási kérelem benyújtásakor honlappal nem rendelkező támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezéséig kialakítja a vállalkozás honlapját.
Támogatható tevékenységek bemutatása
Önállóan támogatható (legalább a projekt összköltségének 50%-át el kell érnie):
Önállóan nem támogatható:
Amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására kerül sor (önállóan nem támogatható, maximális összege összesen 1.000.000 Ft lehet a felvételre kerülő megváltozott munkaképességű munkavállalónként):
Elszámolható költségek köre
Az elszámolhatóság további feltételei
Feltételek
Csatolandó mellékletek:
2015. július 9-től lehetséges támogatást igényelni a KKV-k termelési kapacitásainak bővítésére.Pályázat célja
A kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése, amely során korszerű termék előállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
Pályázók köre
Kizáró okok
Nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére:
Támogatás összege
Minimum 50.000.000 Ft, maximum 500.000.000 Ft.
Támogatás mértéke
Előleg igénylése
A megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 100 millió Ft.
Kötelező vállalások
A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két lezárt üzleti éven keresztül fenntartja.
A projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása
VAGY
VAGY
A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel növekménye:
VAGY
VAGY
Támogatható tevékenységek bemutatása
Önállóan támogatható (legalább a projekt összköltségének 50%-át el kell érnie):
Önállóan nem támogatható:
Amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására kerül sor (önállóan nem támogatható, maximális összege összesen 1.000.000 Ft lehet a felvételre kerülő megváltozott munkaképességű munkavállalónként):
Elszámolható költségek köre
Az elszámolhatóság további feltételei
Feltételek
Pályázat benyújtása 2015. július 9-től 2017. július 10-ig lehetséges.
Csatolandó mellékletek:
A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának fő kedvezményezettjei a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások.
A pályázati jogosultsági vizsgálat első lépéseként szükséges meghatározni a pályázó vállalkozás méretét. Tapasztalatom szerint több cég nem tudja, vagy rosszul sorolja be magát egy vállalati méretkategóriába.
A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény rendelkezik a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról (továbbiakban: KKV).
KKV kategóriák:
Méret |
Mikro |
Kis |
Közép |
Nagy |
Létszám |
0-9 |
10-49 |
50-249 |
250 felett |
Árbevétel |
legfeljebb 2 millió euró |
legfeljebb 10 millió euró |
legfeljebb 50 millió euró |
50 millió euró felett |
Mérlegfőösszeg |
legfeljebb 43 millió euró |
43 millió euró felett |
Átszámítás: a KKV üzleti évének lezárásakor érvényes deviza középárfolyamot kell alkalmazni.
A besorolás elve: akkor tartozik valaki egy adott kategóriába, ha az összes foglalkoztatotti létszám ÉS éves nettó árbevétel VAGY mérlegfőösszeg alapján megfelel az adott csoportnak.
Ez csak az első lépés, és még közel sem biztos, hogy az utolsó lezárt év szerint a saját adatainkkal meghatározott méret a helyes, ugyanis vizsgálni kell a tulajdonosokat és a más vállalkozásban való tulajdonlást is, a saját adatainkhoz hozzá kell adni ezen vállalkozások számait is:
Ha a vállalkozásnak 25%-nál nagyobb mértékben közvetlen vagy közvetett tulajdonosa az állam vagy az önkormányzat, akkor a vállalkozás nem KKV.
Az egyéni vállalkozó minősítése az adóbevallása szerint, a foglalkoztatotti létszám alapján történik.
Az újonnan alapított vállalkozás esetében a tárgyévre vonatkozó üzleti tervet kell figyelembe venni, tehát saját maga határozza meg méretét a tervei szerint.
Az eddigi lépésekkel meghatároztuk tehát a saját és partner-, kapcsoló vállalkozásunk szerinti méretünket az utolsó lezárt év adatai alapján. Azonban ezzel még mindig nem biztos a KKV státusz, tovább kell vizsgálni az előző lezárt éveket, ugyanis két egymást követő beszámolási időszakban kell adott méret kategóriában lenni ahhoz, hogy elnyerjen vagy elvesítsen egy kategóriát.
Összefoglalva a lépések:
Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása
KEOP-5.6.0/E/15
Pályázat célja
A meglévő, elavult, ez által jelentős energia fogyasztónak tekinthető egészségügyi eszközök cseréjével és helyettük modern, alacsonyabb energia-felhasználású berendezés(ek) beszerzésével támogassa az egészségügyi intézmények energia-megtakarítását.
Az alábbi képalkotó diagnosztikai eszközök beszerzése támogatható:
Támogatás mértéke:
100%.
Támogatás összege:
Minimum 50 millió Ft, maximum 1,2 milliárd Ft.
Pályázók köre:
Jelen pályázati felhívás keretében egy pályázó több pályázatot is benyújthat, azonban szakaszonként egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be.
Jelen konstrukcióban konzorciumok is nyújthatnak be pályázatot, mely kizárólag kórházak közt vagy kórház(ak) és fenntartója közt jöhet létre, de pályázat benyújtására kizárólag az egészségügyi intézmény jogosult.
A pályázat tartalma:
Jelen felhívás keretében kizárólag a Pályázó tulajdonában lévő meglévő, elavult egészségügyi eszköz cseréjéhez kötött új CT, MRI vagy röntgen berendezés beszerzése támogatott, melyekhez kapcsolódóan a pályázó vállalja a cserélendő eszköz(ök) és az újonnan beszerzett CT, MRI vagy röntgen berendezés(ek) relációjában, a beüzemelést követően, 24 órás mérés alapján alátámasztott, egy vizsgálatra vetített, minimum 15%-os energia-felhasználás csökkenést.
Jelen pályázati felhívás keretében a pályázat benyújtási szakaszok az alábbiak szerint teszik lehetővé az egyes eszköztípusok beszerzési pályázatának benyújtását:
Támogatható tevékenységek:
A pályázatok benyújtása az alábbi időpontokban lehetséges:
Benyújtás napjai:
szakasz – Kizárólag CT és MRI berendezések beszerzésére nyújtható be pályázat
2015. július 15.
2015. július 16.
szakasz - Kizárólag röntgen berendezések beszerzésére nyújtható be pályázat
2015. augusztus 4.
2015. augusztus 5.